Kavargott bennem mindenféle érzés. Tudtam, hogy nem helyes, amit tettem, de..olykor még én magam sem tudom, mit miért teszek. Utána persze mindig megbánom. Csak, ezek után hogy fogok HoSeokra nézni? Ezen kell agyalnom, akármennyire is próbálok koncentrálni arra, mit motyog Taehyung.
Keze eggyé vált farzsebemmel, orcája pedig vállammal. Körmömet piszkálgattam és próbáltam néha-néha viszonylag normál fejjel ránézni. De nem ment. Az a Bakker, már én sem tudom mit csináljak tekintetem iszonyat röhejes. Egy nyomorult mondatot próbáltam magamból kiszedetni. Ha a szerencsétlenség fájna én már rég szörnyethaltam volna! Azt nem értem, máskor tök magabiztos vagyok, csak mikor már a Jóisten is a fejét fogja...azt érezteti velem. Visszatértem tehát gondolataim örvényébe. Bal kezemet nem túl erősen, de hirtelen vállára emeltem. Felém nézett, majd én is felé. Szemeztünk. Lassú, halk léptekkel haladtunk. Egyszer csak megállt. Másik keze is zsebembe került, majd kis puszit nyomott számra. Ez már tényleg nem kellett volna. Összekeverte összegyűjtött érzelmeimet és gondolataimat! Nem látta rajtam, hogy nem kell? Sajnos minden tovább romlott, ugyanis a pusziból csók lett. Már mindegy...szétszóródott gondolataimat messze vitte a szél.
-JungKook? Mi a..? - halk ledöbbenés a háttérben. Egy ismerős hang. Nem hogy elvesztettem a gondolataimat, még magyarázkodjak is. De mit? Tae nem engedte el ajkaimat. Nekem meg nem volt kedvem. Ha ennyire nem érdekli, neki csak vannak még érvei - Jung...Kook...miért? - halkult el még jobban és rohanást hallottam, egyre messzebbről. Na jó, lehet őt tényleg nem érdekli, de engem igen. Leszakadtam szájáról és Hope után rohantam. Egy felől jöhetett, egy kis egysávos, zsákutcába haladtunk. Hamar utol tudtam érni. Vagyis látószögembe került. De mikor már ténylegesen utolértem, egy agyon graffitizett falnak dőlve ült, térdeibe hajtva arcát.-HoSeok! -karoltam volna át, de lerázott.
-Hagyj békén! - szó szerint ellökött magától. Visszamentem és próbáltam felét felhajtani, hogy szemébe tudjak nézni. Ő maga emelte meg fejét, ahogy hideg ujjam állához ért. Csupa könny volt arca...miattam! Legszívesebben elrohantam volna szégyenemben! Úgy néztem rá, mintha még sosem láttam volna - Csak beszélgettek, mi? - gúnyosan nevetett - És én azt hittem majd a jövőben is megbízhatok benned! - állt fel és indult a főút felé. Ökrök hogy bőgetik a motrokat! Nem értettem miket mondott. Ment saját feje után. Mikor feleszméltem, hogy épp a főút felé megy, összeszedtem magam. Baszki! Nem hallja?
-HoSeok! - ordítottam utána és fénysebességgel kezdtem el futni felé - A motrok! Vigyázz!
~V POV~
Szorult helyzet. Kínok és belső fájdalmak újbóli előtörése. Mondd Taehyung, miért vagy ekkora seggfej? Miért kell tönkretenni a legjobb barátodat? Elég lett volna a kérésből egy is, de nem. Egy szerencsétlen kis...ah! Hülye vagy Taehyung!
Tettek tönkre percről percre a kínzó gondolatok. Ahogy JungKook megvetően néz rám; hogy le se szar; hogy nem leszünk többé barátok...! Percek óta odavan, sőt..már lehet az egy negyedórája is. El kéne indulni haza. Úgy is arra mentek, csak...mondjuk nem biztos hogy látni szeretnének. Egy kis időt még várok. Noh, meg egy telefon! Nagyon zsír vagy Jin! Most kell hívni!
-Halóh? - sóhajtottam bele.
-Szia! - szólt bele igencsak jókedvűen.
-Mi az? - kérdeztem egykedvűen.
-Hogy-hogy mi? Hallani akartuk a hangodat!
-Akartuk?
-Itt vannak a többiek is.
-Oh, király!
-Nah, mi jó dolgok történnek felétek?
-Jónak is kéne?
-Mit csesztél el már megint?
-Höh, kösz! Amúgy semmit, csak kurvára elfáradtam. - fogtam fejem. Hazudok hyungomnak, csúnyán beszélek, buzulok. Mi lett belőlem?
-Akarsz egyáltalán beszélgetni?
-Nem! - fogalmaztam tömören és tapintatosan.
-Akkor szia. Majd beszélünk ha hívtok. Oké?
-Oké. - letettem.
Elindultam kifelé, valamerre a város felé. Hosszú, mégis kis utcácska, mely nagyon visszhangos. A főútról érkező motor bőgése is tisztán hallható volt. Ó hogy ütne el az egyik! De túl messze vagyok! Sétáltam öntudatlanul, és bőgést hallottam, de nem csak a gépekét. Emberi. A sarkon. JungKook!
-De, miért csókolóztatok? - tette fel szipogva a kérdést HoSeok, karjai közt tartva Kookot. Talán...nincs akkora összetörés, mint gondoltam. Szegény Kookie csak szipogott Hope vállain. Megértem...ilyenkor senki nem tudna semmit elmondani, felidézni. Pláne ilyet.
-Én kértem! Én csókoltam meg! - sétáltam oda hozzájuk nesztelenül, csupán csak beszédemből lehetett tudni, hogy én is ott vagyok. Hope elengedte Kookiet, odajött hozzám és ököllel jól pofán vágott. Láttam az aszfaltra csöppenni véremet. Megérdemeltem. Jogosan kaptam. Zsepit tettem orromhoz, majd egy alig hallható sajnálomot mondtam. Elindultam vissza a hotelbe. Útközben elgondolkodtam, nem-e kéne fölszállnom az egyik metróra és hazamenni. De bírnom kell. Kell gerincnek is lenni bennem. Beszélnem kell velük. Csak...hadd csillapodjanak még egy kicsit a dolgok.
Igen és most folytathatod asszony ^^
VálaszTörlés